Település:
Veszprém megye, Sümeg


Kövesdomb utca felújítása Sümegen


A Kövesdomb utca burkolatának régóta várt felújítása jelentősen javítja az ott lakók életlehetőségeit.

 

 

A Kövesdomb utca burkolatának régóta várt felújítása jelentősen javítja az ott lakók életlehetőségeit.

 

Erről beszélt Végh László polgármester a 360 méter hosszú, 1440 négyzetméteres út felújítását követő pénteki avatáson.

– Nagyon örülök, hogy végre megújult ez az utca is, annál is inkább, hiszen ez évtizedek óta méltatlanul rossz állapotú útja volt Sümegnek. Az itt élők életét megkeserítette, hogy nem volt aszfaltos, a vízelvezetés és a szegélyezés sem volt tökéletes, bizony itt a sárban kellett taposnia mindenkinek, ez nagyon sok gondot okozott.

HIRDETÉS
 

Az önkormányzat igyekszik odafigyelni az ilyesmire, a pályázati, valamint a saját anyagi lehetőségek függvényében az elmúlt években sokat tett azért, hogy megoldódjanak ezek a problémák. Itt, az út mellett elkészült a szegélyezés is, és az elmúlt napokban személyesen is meggyőződtem róla, hogy az itt élők elégedettek a munkával, amint én szintén elégedett vagyok mint megbízó az önkormányzat részéről.

Az út elkészültére évtizedek óta várt a lakosság – mondta a sümegi polgármester
Fotó: Tóth B. Zsuzsa/Napló

Köszönet a kivitelező cégnek és az ügyvezetőjének a szép és gyors munkáért – mondta a polgármester. Az előzményekről szólva hozzátette, hogy belügyminisztériumi pályázati támogatás segítette a felújítást, ahogy ugyanezzel a pályázattípussal sikerült tavaly a Rendeki utcát helyreállítani és a körforgalmat. Most fél év sem telt el a pályázat beadása óta, és íme, itt állhatunk most az elkészült úton.

Az új utat Nagy József főesperes kanonok áldotta meg, kérve Isten áldását az útra, hogy akik azon közlekednek, erőt és segítséget nyerjenek. Fizessen meg el nem múló javakkal azoknak, akik a felújításban részt vettek. A helyben lakók nevében Orbán István, a Roma Nemzetiségi Önkormányzat elnöke mondott köszönetet az út felújításáért, majd a polgármesterrel együtt átvágták a nemzeti színű szalagot.

 

 

 

 

 

 

Helyi látnivalók

További helyi látnivalók »

 

Helyi Programok / események

További helyi programok / események »

 

Helyi szolgáltatók

További helyi szolgáltatók »